MagyarEnglishDeutschRomanianSerbian

Szeged programajánló

  • Vadaspark
  • Füvészkert - Trópusi lepkeház
  • Alsóvárosi Ferences Látogató Központ
  • Pick Szalámi- Paprika Múzeum
  • Alsóvárosi Tájház
  • Városnéző kisvonat, Tiszai sétahajó
  • Móra Ferenc Múzeum
  • Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
  • Mórahalom Mini Magyarország Makettpark
  • Szegedi Fogadalmi Templom (Dóm)


Fürdők: Anna Fürdő (Szeged), Napfényfürdő (Szeged), Borbála Fürdő (Algyő),
Erzsébet Fürdő (Mórahalom), Hagymatikum (Makó)


Holdfényszállás élménytár

Számos vendégünk kéri nap, mint nap tanácsainkat, hogy melyek azok a látnivalók amelyeket ritkán említenek útikönyvek, illetve hova járnak a szegediek. Bizonyára ismerős ez, mikor egy városnak több arca van. Egyet az itt élők számára tartogat, egyet pedig az idelátogató turistáknak mutat. Igyekeztünk megfelelni a sok kérésnek, és vendégeinknek egyedülálló szabadprogramokat készítettünk. Hét olyan sétaútvonalat, mely a Szegedre látogatók számára igazi útikalauzként szolgál. Szeretnénk ezzel bemutatni Szeged méltán híres látnivalóit és megbúvó - csak szegedi szemmel ismert - ékességeit. Felsorolásként a hét séta megnevezése - gondolva a különböző korosztályokra is:

  • Történelmi séta a múltba, földrajzi elhelyezkedés szerint
  • Történelmi séta a múltba, építés idejének időrendjében
  • Szegedi szecessziós séta
  • Egyházas Szeged
  • Szegedi séta a napsugaras Alsóvároson
  • „Csillag-pont” túra a Holdfényszállásról
  • Szegedi Kocsma-kalauz

Részletes leírást a Holdfényszálláson  - bővülő szolgáltatásunk keretében - ingyenesen biztosítunk valamennyi sétához.

Holdfényszállás élménykatalógus

A folyamatosan bővülő élménykatalógus összegyűjti Szeged és környékének élményekben gazdag pillanatképeit. Vendégeink által megörökített élmények ebben a galériában kerülnek elhelyezésre, ezért biztatjuk Önöket, kedves Vendégeink, leendő Vendégeink, hogy fényképezzék le élményeiket, melyeket külön könyvtárba töltünk fel. Bízunk benne, hogy Szeged programokban gazdag életképeit mind többen követik majd nyomon az élménykatalógusban.

Szögedi séták
Szögedi séták
Szögedi éjszaka
Szögedi éjszaka
Szőke Tisza
Szőke Tisza
Gasztroélmény
Gasztroélmény
Természetvándor
Természetvándor
"Szegedikumok"
Napfény íze
Napfény íze
Szeged + 30
Szeged + 30

 

Tételek 
 
 

Videó Szegedről

Színes program kavalkád várja a Szegedre látogatókat. Kérem, tekintse meg a rövidfilmet!

Bővebben

Videó Szegedről

Napfény, paprika, halászlé rövidfilm Szegedről.

Bővebben

Szegedi séták

„Csillag-pont” túra a Holdfényszállásról

Túrajavaslatunk ideális azok számára, akik nem szeretnék túl messzire elhagyni szálláshelyünket, illetve olyan nevezetességek iránt érdeklődnek, amelyek egy kellemes rövid sétával megközelíthetőek. Ezért a kisgyermekkel érkező családok és az idősebb korosztály számára kimondottan ajánljuk.

Szent István téri víztorony (oda út kb. 1 km, 14 perc)
Sajka u. – Munkácsy u. – Osztrovszky u. – Pusztaszeri u. – Sóhordó u. – Szent István tér
Szeged kiemelkedő építészeti emléke 1904-ben épült, hazánk első vasbeton-szerkezetű víztornyaként. A szecessziós stílusjegyekben gazdag épületet Zielinski Szilárd tervezte, kivitelezésekor a kor legmodernebb technikai megoldásait használták fel. Az ipartörténeti műemlék jelenleg is működik, a nagyközönség számára a kijelölt napokon látogatható. (Az időpontokról kérjük, érdeklődjön a recepción.) Az épületben továbbá szikvízmúzeum és fizikatörténeti kiállítás kapott helyet.

Felsővárosi Minorita templom és rendház (oda út kb. 450 m, 6 perc)
Sajka u. – Munkácsy u. – Szent György tér
A felsővárosi Szent Miklós minorita templom és rendház (Munkácsy u. 7.) 1767-ben épült, majd a 19. század végi tűzvész után a templomot felújították. A rendház kerítése mellett a barokk stílusú Kálvária szoborcsoportot, az udvaron pedig a Mária-szobrot csodálhatjuk meg. A szegedi rendházban a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola kollégiuma, majd a rendszerválás után az ismét működő Dugonics András piarista gimnázium kapott helyet 1999-ig.

Stefánia sétány és Roosevelt tér (oda út kb. 1,6 km, 20 perc)
Sajka u.–Zsótér u.– Maros u.– Glattfelder tér–Stefánia sétány– Roosevelt tér– Tisza-part
A várkert Szeged egyik legszebb fekvésű pihenőövezete, ahol nagy kiterjedésű park és játszótér várja a kikapcsolódni vágyókat. Itt találjuk a Mária Terézia kaput (1751), amely a hajdani vár épen maradt része. Nevével ellentétben börtönként majd istállóként használták, az árvíz után pedig vendéglő működött benne. Jelenleg múzeumként és kőtárként üzemel, a város felőli oldalán a régészek középkori templom alapjaira bukkantak. Érdemes megcsodálni a Stefánia szobrait! Erzsébet királyné carrarai márvány szobra a vármaradvány mellett található, Ligeti Miklós alkotása (1907). Dankó Pistát, a világhírű nótaszerzőt Margó Ede örökítette meg (1912.), a szobor az egykori Kass Szálló előtt áll (Dózsa u. és a Stefánia sarka). További alkotások állítanak emléket többek között a Hunyadiaknak, Móra Ferencnek, Tömörkény Istvánnak, Mikszáth Kálmánnak. Roosevelt téren áll a Közművelődési palota, amely 1896-ban a szegedi milleniumi ünnepségekre készült el. A klasszicizáló stílusú épületben működik ma a Móra Ferenc Múzeum, amelyben állandó és időszaki kiállításokat tekinthetünk meg.  Szeged Belvárosi híd alatt áthaladva jobbról a játszótér van, balról megtekinthetjük a szépséges Tisza-parti panorámát. Éppen ezt csodálja Juhász Gyula szoborként megörökített alakja.  A mellvéden kapott helyet a Tiszavirágzást ábrázoló alkotás.

Pick Szalámigyár és múzeum (oda út kb. 500 m, 7 perc)
Sajka u. – Bárka u. – Háló u. – Felső Tisza-part
A só szállítás útvonala egészen a római időktől a Tisza kanyarulatánál húzódott. Ennek egy kései emléke a szegedi Sóház (Felső-Tiszapart 15.). Emellett a Pick Szalámigyár épülete található, amelyben múzeum is működik. A Pick szalámi története 1869-ben kezdődött, amikor Pick Márk megalapította vállalkozását. 1885-ben nagyüzemi gyártásra álltak át, 1900-ban pedig a Felső- Tisza-partra költöztették a gyárat, ahol a hűvös tiszai levegő kiváló segítséget nyújtott az érleléshez. Családi hagyományként öröklődött a szalámi készítésének mestersége, termékeiket reklámozással tették ismertté. Ennek köszön-hetően a szegedi Pick szalámi a két világháború között világmárkává vált. Az 1950-es évektől a korszerű hűtéstechnika segítségével egész éves, folyamatos gyártást vezettek be, ekkortól csupán a téliszalámi elnevezése utal a szezonális jellegre. A Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeumban (Felső Tisza-part 10.) betekintést nyerhetünk a gyár történetébe, illetve megismerkedhetünk a paprikatermesztés hagyományaival. A Maros utca felől megközelíthető Pick márkaboltban lehetőségünk nyílik a kiváló termékek megvásárlására.

Anna fürdő (oda út kb. 1,1 km, 14 perc)
Sajka u. – Munkácsy u. – József Attila sgt.– Tisza L. krt. – Kálvin tér
Szeged városi gőzfürdő épülete a nagy árvíz után 1896-ban Steinhardt Antal és Lang Adolf osztrák építészek tervei alapján készült neoreneszánsz stílusban, török építészeti elemekkel gazdagítva. A műemléket 2004-ben teljes egészében, stílusjegyeit megőrizve újították fel. A híres forrásvízre 1927-ben találtak rá, majd igazolt gyógyhatása miatt gyógyvízzé minősítették. Az Anna-víz nevét apalackozását elnyert vállalkozó, Patzauer Dezső leányáról kapta. A gyógyvíz alkálihidrogén-karbonátos összetételénél fogva kiválóan alkalmas különféle mozgásszervi-, reumatológiai-, nőgyógyászati és bőrbetegségek kezelésére. Ivókúraként emésztési problémák orvoslására alkalmazzák.

Kis-Tisza utcai házak (oda út kb. 650 m, 8 perc)
Sajka u. – Háló u.– Maros u. – Kis-Tisza u.
Az szegedi nagyárvíz előttről megmaradt épületegyüttes (Kis-Tisza u. 8-12.) városképi jelentőségű. A Kis-Tisza utca és a Hajós utca sarkán találjuk az első ilyen házat, amelyen emléktábla is olvasható. Átkelve a Hajós utcán rögtön megérint minket a régmúlt hangulata.  Fölsőváros – a folyó közelsége miatt – hagyományosan a hajósok és halászmesterek lakóhelye volt. Ennek nyomát őrzik ezek a 19. századból származó, klasszicista stílusban épült házak is. Szegedi módos hajósgazdák egyike, Berta István a századfordulón városi képviselői tisztséget töltött be, ami jól mutatja a fölsővárosiak közösségben vállalt szerepét.

Újszegedi Liget (oda út kb. 2,5 km, 30 perc)
Sajka u. – Bárka u. – Háló u. – Felső Tisza-part – Bertalan híd – Temesvári krt. Újszegedi Liget – Torontál tér
Az első lépést az eredetileg bozótos terület rendezésére az 1850-es években tették.
A Népkertnek, majd a királynőről Erzsébet-ligetnek nevezett park az 1900-as évekre a szegediek közkedvelt pihenőhelye lett. A ligetben teniszpálya, szabadtéri színpad található, illetve a Játékok kertje nevet viselő szabadidő-centrum kerékpáros fogadóállomással. A Torontál téren- a liget Belvárosi híd felőli bejáratánál- áll a Szent Erzsébet római katolikus templom. Neogótikus stílusban épült 1910-ben, a bejárat mellett lévő öntöttvas díszkútfigura pedig a párizsi Durenne cég terméke.

Séta a múltba

történelmi emlékek (földrajzi elhelyezkedés szerint) Szeged belvárosában
az útvonal hossza körülbelül 4 km, 2 óra.

Sajka u. – Bárka u. – Háló u. – Felső Tisza-part a belváros felé indulva
A só szállítás útvonala egészen a római időktől a Tisza kanyarulatánál húzódott. Ennek egy kései emléke a szegedi Sóház (Felső-Tiszapart). Emellett a Pick Szalámigyár épülete található, amelyben múzeum is működik.

Felső Tisza-part – Stefánia – Várkert
A Tisza-parton sétálunk, ahol a bal oldalon a folyó szép ívű kanyarulata, jobb kéz felől a Stefánia park található Erzsébet királyné szobrával és a játszótérrel. A szegedi vármaradvány (Mária Terézia kapu, 1751.) napjainkban múzeum és kőtár. A helyreállított vízi bástya burkolatán a mai belváros és a lebontott vár alaprajza is megtalálható. Elhaladunk a Móra Ferenc Múzeum mellett, majd a Belvárosi híd alatt.

Roosevelt tér – Korányi Fasor – Tisza L. krt.
A Korányi fasort követve a Tömörkény Gimnázium és a klinikai épületek sorakoznak jobb oldalunkon. Elérjük az Árvízi emlékművet, melyet az 1879-es szegedi nagy árvíz századik évfordulóján állítottak.

+ kitérőt tehetünk az eredeti árvízszintet jelző emléktábláknál:
Szeged Feketesas utca 11., Mérey utca 18. , Hajnóczy utca 12. , Szent Miklós utca 15. - Gál utca 6. , Mátyás tér - Alsóváros, ferencesek templomának sekrestye ajtaja

Tisza L. krt. – Aradi vértanúk tere
A téren II. Rákóczi Ferenc lovas szobra és a szőregi csata emlékoszlopa látható, amely az 1849-es vesztes ütközetnek állít emléket. Az emlékoszlop mögött a volt piarista gimnázium és rendház épülete áll, amely ma az egyetem matematika tanszékének, a világhírű Bolyai Intézetnek a székhelye (Szeged Aradi vértanúk tere 1.). A Boldogasszony sugárút felett ível át a Hősök Kapuja, amely az I. világháború hősi hallottjainak emlékét őrzi. A boltív alatt látható freskó Aba-Novák Vilmos munkája, amelyet kényszerűségből évtizedekig vakolat rejtetett.

Aradi vértanúk tere – Rerrich Béla tér
Az 1956-os forradalom emlékműve Melocco Miklós 1997-es alkotása. A valós emberekről mintázott alakok között felismerhető többek között az ifjú Latinovits Zoltán, Danner János a szegedi forradalom mártírja, illetve maga a szobrász is.

Rerrich Béla tér – Dóm tér
A Dóm előterében, Szeged első építészeti emléke, a középkorból származó Dömötör-torony található. A Fogadalmi templom építése a nagy árvíz után, a város újjáépítésére tett fogadalomhoz fűződik. Az 1913-ban megkezdett építkezést megszakította a világháború, végül 1930-ban szentelték fel a neoromán stílusú templomot. A dómmal szemközti épületen van a hazánkban egyedülálló zenélő óra, amely minden nap kétszer dallamot játszik és láthatóvá válnak a híres egyetemi alakok (12.15-kor és 17.45-kor). Nyaranta a Dóm téren kerül megrendezésre a Szegedi Szabadtéri Játékok, amelynek első előadását 1931-ben tartották. A Dóm teret övező árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnok kapott helyet, amely a magyar történelem, irodalom, művészet, tudomány jeles alakjainak állít méltó emléket.

Dóm tér – Eötvös u. – Árpád tér – Dugonics tér
A kolozsvári egyetemet 1921-ben költöztették át Szegedre. Az impozáns Dugonics-téri épület ma a Szegedi Tudományegyetem Rektori hivatalának ad otthont (Dugonics tér 13.). A zenélő szökőkút mögött áll Dugonics Andrásnak, Szeged híres szülöttének szobra, kezében Etelka című regényével.

Dugonics tér – Tisza L. krt.
A Reök Palota (Tisza L. krt. 56.) a szecesszió egyik szegedi remekműve, ahol ma a Regionális Összművészeti Központ, valamint kávéház működik. Érdemes betérni, és a lépcsőházban felfelé tekintve gyönyörködni a lépcsőkorlát virágrengetegében. A szegediek által Lófarának nevezett kis téren található a 3. honvéd huszárezred hősi emlékműve, amely az első világháború halottai előtt tiszteleg.

Tisza L. krt. – Kölcsey u. – Kárász u. – Klauzál tér
Útközben az árvíz után újjáépült Szeged építészetét csodálhatjuk meg. A műemlék épületekben bővelkedő Kárász utca környékén néhány, a nagy árvíz előttről épen maradt házat is találunk. Ilyen a Klauzál téren álló Kárász-ház (Klauzál tér 5.), amelynek erkélye arról nevezetes, hogy innen mondta utolsó magyarországi beszédét Kossuth Lajos 1849 júliusában.

Klauzál tér – Kiss Menyhért u. – Széchenyi tér
A Kiss Menyhért utca és a Széchenyi tér sarkán található az 1810-ben épült Grünn Orbán ház (Széchenyi tér 13.), ahol az első szegedi nyomda működött a 19. században. (Eredeti kovácsoltvas erkélyét az ún. Attila fej díszíti.) A néphagyomány szerint Haynau a Városháza tornyából követte a szőregi csata eseményeit, amikor egy, a magyar táborból eltévedt ágyúgolyó a feje fölött a toronyba fúródott. Ezt sokáig kincsként őrizték a helyiek. A Sóhajok hídja (amely a Városházát köti össze a szomszédos Bérpalotával) 1883-ban épült Ferenc József király látogatása alkalmából. A Széchenyi tér Vörösmarty u. felőli sarkán áll IV. Béla király bronz lovas szobra, aki 1246-ban városi rangra emelte Szegedet.

Séta a múltba

történelmi emlékek (időrendben) Szeged belvárosában
az útvonal hossza körülbelül 5 km, 2-3 óra.

Sajka u. – Bárka u. – Háló u. – Felső Tisza-part  a belváros felé indulva
A só szállítás útvonala egészen a római időktől a Tisza kanyarulatánál húzódott. Ennek egy kései emléke a Sóház (Felső-Tiszapart). Emellett a Pick Szalámigyár épülete található, amelyben múzeum is működik.

Stefánia –Vörösmarty u. – Széchenyi tér
A Széchenyi tér Vörösmarty u. felőli sarkán áll IV. Béla király bronz lovas szobra, aki 1246-ban városi rangra emelte Szegedet.

Széchenyi tér – Wesselényi u. (balról a Szegedi Nemzeti Színház, jobbról a Belvárosi mozi épülete) – Stefánia – Várkert
A szegedi vármaradvány (Mária Terézia kapu, 1751.) napjainkban múzeum és kőtár. A helyreállított vízi bástya burkolatán a mai belváros és a lebontott vár alaprajza is megtalálható.

Móra Ferenc Múzeum – Vár u. – Híd u. – Kiss Menyhért u. – Széchenyi tér
A Kiss Menyhért u. és a Széchenyi tér sarkán található az 1810-ben épült Grünn Orbán ház (Széchenyi tér 13.), ahol az első szegedi nyomda működött a 19. században. Eredeti kovácsoltvas erkélyét az ún. Attila fej díszíti. A néphagyomány szerint Haynau a Városháza tornyából követte a szőregi csata eseményeit, amikor egy, a magyar táborból eltévedt ágyúgolyó a feje fölött a toronyba fúródott. Ezt sokáig kincsként őrizték a helyiek. A Sóhajok hídja (amely a Városházát köti össze a szomszédos Bérpalotával) 1883-ban épült Ferenc József király látogatása alkalmából.

Széchenyi tér – Kárász u. – Klauzál tér
Szeged építészetének gyöngyszemeit csodálhatjuk meg a Széchenyi tér körül, illetve a Kárász utcán. A Klauzál téren álló Kárász-ház (Klauzál tér 5.) erkélye arról nevezetes, hogy innen mondta utolsó magyarországi beszédét Kossuth Lajos 1849 júliusában.

Klauzál tér – Kárász u. – Dugonics tér – Árpád tér – Jókai u.– Aradi vértanúk tere
A téren II. Rákóczi Ferenc lovas szobra és a szőregi csata emlékoszlopa látható, amely az 1849-es vesztes ütközetnek állít emléket. Az emlékoszlop mögött a volt piarista gimnázium és rendház épülete áll, amely ma az egyetem matematika tanszékének, a világhírű Bolyai Intézetnek a székhelye (Aradi vértanúk tere 1.).

Aradi vértanúk tere – Tisza L. krt. – Korányi fasor
Az Árvízi emlékművet az 1879-es szegedi nagy árvíz századik évfordulóján állították.

+ kitérőt tehetünk az eredeti árvízszintet jelző emléktábláknál: Szeged Feketesas utca 11. , Mérey utca 18. , Hajnóczy utca 12. , Szent Miklós utca 15. - Gál utca 6. , Mátyás tér - Alsóváros, ferencesek templomának sekrestye ajtaja

Korányi fasor – Somogyi u. – Zrínyi u. – Kölcsey u. – Tisza L. krt.
Útközben az árvíz után újjáépült Szegedet csodálhatjuk meg: középületek, paloták sorakoznak. A Reök palota (Tisza L. krt. 56.) a szecesszió egyik szegedi remekműve, ahol ma a Regionális Összművészeti Központ, valamint kávéház működik. Érdemes betérni, és a lépcsőházban felfelé tekintve gyönyörködni a lépcsőkorlát virágrengetegében. A szegediek által Lófarának nevezett kis téren található a 3. honvéd huszárezred hősi emlékműve, amely az első világháború halottai előtt tiszteleg.

Tisza L. krt. – Dugonics-tér
A kolozsvári egyetemet 1921-ben költöztették át Szegedre. Az impozáns Dugonics-téri épület ma a Szegedi Tudományegyetem Rektori hivatalának ad otthont (Dugonics tér 13.). A zenélő szökőkút mögött áll Dugonics Andrásnak, Szeged híres szülöttének szobra, kezében Etelka című regényével.

Dugonics tér – Somogyi u. – Zrínyi u. – Eötvös u. – Dóm tér
A Dóm előterében, Szeged első építészeti emléke, a középkorból származó Dömötör-torony található. A FOGADALMI TEMPLOM építése a nagy árvíz után, a város újjáépítésére tett fogadalomhoz fűződik. Az 1913-ban megkezdett építkezést megszakította a világháború, végül 1930-ban szentelték fel a neoromán stílusú templomot. A dómmal szemközti épületen van a hazánkban egyedülálló zenélő óra, amely minden nap kétszer dallamot játszik és láthatóvá válnak a híres egyetemi alakok (12.15-kor és 17.45-kor). Nyaranta a Dóm téren kerül megrendezésre a Szabadtéri Játékok, amelynek első előadását 1931-ben tartották. A Dóm teret övező árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnok kapott helyet, amely a magyar történelem, irodalom, művészet, tudomány jeles alakjainak állít méltó emléket.

Dóm tér – Rerrich Béla tér
Az 1956-os forradalom emlékműve Melocco Miklós 1997-es alkotása. A valós emberekről mintázott alakok között felismerhető többek között az ifjú Latinovits Zoltán, Danner János a szegedi forradalom mártírja, illetve maga a szobrász is.


Szegedi szecessziós séta

az útvonal hossza körülbelül 4,4 km, 2-3 óra.

A XIX. század végétől jellemző szecessziós építészet lényege, hogy a szabályok kötöttségéből kiszakadva egy új, szabad forma szülessen, amely a történeti stílusoktól különbözik. Előszeretettel jelenítette meg a természet, főként a növényvilág stilizált motívumait. A művészeti irányzatra jellemző a lágy, gömbölyded formák és az élénk színek használata.

Hazánkban a szecesszió építészetének legfontosabb képviselője Lechner Ödön volt, aki a magyar népművészet és a keleties díszítőelemek beépítésével egyedi építészeti irányvonalat alkotott. Ezt követte Magyar Ede, akinek munkássága nagyban befolyásolta Szeged építészeti arculatát. Fő műve a Reök palota, amelyen a francia és belga Art Nouveau hatása fedezhető fel, ezért nem csupán Magyarországon, de európai szinten különleges értéket képvisel.

Sajka u. – Munkácsy u. – Osztrovszky u. – Szent István tér
Szeged Szent István terén áll már 1904 óta hazánk legrégebbi vasbeton víztornya, mely szecessziós stílusban épült, ma ipartörténeti műemlék, amely jelenleg is működik. A szegediek Öreg Hölgynek becézik.
 

Szent István tér – Szt. Mihály u. – Tisza L. krt.
A Gróf Palota(Tisza L. krt. 18-20.) impozáns épülete 1913-ban készült el, a szecessziós stílusjegyek mellett magyaros és keleti ornamentika teszi különlegessé.

Tisza L. krt. – Kálvin tér
A Református palotát (Kálvin tér 2.) Magyar Ede tervezte, 1912-ben készült el.

Kálvin tér – Tisza L. krt. – Kossuth L. sgt. – Tábor u.
A Goldschmidt-ház (Tábor u. 4. ) szintén Magyar Ede nevéhez fűződik (1905.), ám az 1950-es években az emeletráépítés következtében homlokzata megrongálódott. Érdemes azonban betérni a lépcsőházba, mert a főbejárat mögött megőrzött állapotban találhatók a kapualj díszítményei.

Tábor u. – Bartók tér – Bólyai J. u. – Hajnóczy u.
Az Új Zsinagóga Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el. A szecessziós remekmű hazánk második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája.

Hajnóczy u. – Gutenberg u. – Tisza L. krt.
A Reök palota (Tisza L. krt. 56.) Magyar Ede legismertebb szegedi alkotása, kovácsoltvas díszei magával ragadóak. A lépcsőházban felfelé tekintve megcsodálhatjuk a korlát virágrengetegét.

Tisza L. körutat követve
eljutunk a Szentháromság utca és az Aradi vértanúk terének sarkára. Itt áll a Raichl palota, más néven Vadász ház (Szentháromság u. 2.), amelyben ma a Ságvári Endre Gimnázium működik.

Aradi vértanúk tere – Jókai u. – Árpád tér – Dugonics tér- Kárász u.
A Dugonics tér és a Kárász u. sarkán található, Szeged második háromemeletes háza, az UNGAR- MAYER- HÁZ (Kárász u. 16.), amelynek sarokkupolája a környező épületek fölé magasodik. A szintén Magyar Ede tervezte palotában működött az 1920-as években a Korzó kávéház, többek között József Attila kedvelt helye volt Szegeden.

Kárász u. – Klauzál tér – Széchenyi tér – Híd u. – Roosevelt tér – Stefánia
Útközben elhaladunk a Széchenyi tér, a Móra Ferenc Múzeum, majd a Szegedi Nemzeti Színház épülete mellett. Jobb oldalon a parkban Erzsébet királyné gyönyörű szobra áll. A Kass Vigadó csodálatos épülete előtt található Dankó Pista szobra aki 1858- ban Szeged-Fölsőtanyán született. A szecessziós alkotás a világhírű prímást hegedűjével ábrázolja.

Stefánia – Dózsa u.
A szobor mögött már látható is sétánk utolsó állomása, a Deutsch palota (1901, Dózsa u. 2.). A magyaros szecesszió remekét Erdélyi Mihály tervezte, de majolika díszítésű homlokzatának kialakítása Lechner Ödön nevéhez fűződik.
 

Egyházas Szeged

az útvonal hossza körülbelül 5 km, 2-3 óra.

Sajka u. – Munkácsy u. – Szent György tér
A felsővárosi Szent Miklós minorita templom és rendház (Munkácsy u. 7.) 1767-ben épült, majd a 19. század végi tűzvész után a templomot felújították. A rendház kerítése mellett a barokk stílusú Kálvária szoborcsoportot, az udvaron pedig a Mária-szobrot csodálhatjuk meg. A rendházban a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola kollégiuma, majd a rendszerválás után az ismét működő Dugonics András piarista gimnázium kapott helyet 1999-ig.

Szent György tér – József Attila sgt. – Tisza L. krt.
A Tisza L. krt. 16. szám alatt találjuk az aprócska evangélikus templomot, amely neoromán stílusban épült 1882-ben.

Tisza L krt. – Kálvin tér
A körúton továbbhaladva elérjük a Kálvin téri református templomot, amelyet a szegediek kakasos templomnak hívnak. Schulek Frigyes tervei alapján 1884-ben épült, gótikus elemeket is felvonultató romantikus stílusban. A háromlevelű lóhere alaprajzú templom különlegessége az oldaltorony és a huszártorony. A tér szemközti oldalán látható az Anna Gyógy- és Termálfürdő Szeged figyelemre méltó műemlék épülete.

Kálvin tér – Madách u. – Lechner tér
A Szent Rozália kápolna eredetileg a Belvárosi templom (Dömötör-templom, mai Dóm tér környéke) előtt állt, többszöri átépítés után került mai helyére, a Lechner térre. A barokk stílusú kápolna 1929 óta görög katolikus templomként működik. A teret Lechner Lajosról nevezték el, aki a nagy árvíz utáni újjáépítés egyik fő tervezője volt.

Lechner tér – Vadász u. – Kossuth Lajos sgt. – Szent Rókus tér
Útközben a Kossuth L. sgt. és a Nagykörút kereszteződésénél az Anatómiai Intézet előtt haladunk el. A szemközti oldalon a rókusi általános iskola 1930-ban átadott épülete áll. (Az iskola avatási ünnepségén Horthy Miklós és Klebelsberg Kunó is részt vett. ) A Szent Rókus templom helyén a pestis elleni fogadalomból emelt kápolna állt, erre utal a főoltár képe is (Szent Rókus a pestises betegek között). A neogótikus stílusban épült kéttornyú rókusi templomot 1911-ben szentelték fel.

Szt. Rókus tér – Kossuth Lajos sgt. – Török u. – Bartók tér – Jósika u. – Hajnóczy u.
A Hajnóczy u. 12 szám alatt található a régi zsinagóga, amely klasszicista stílusban épült 1843-ban. Az épületen magyar és héber nyelvű emléktábla jelzi az 1879-es nagy árvíz szintjét. A régi zsinagóga mellett elhelyezkedő Új Zsinagóga Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el. A szecessziós remekmű hazánk második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Figyelemre méltó az épület kupolaszerkezete, külső és belső díszítése, festett üvegablakai.

Hajnóczy u. – Bólyai J. u. – Gogol u. – Dáni u.
Folytatjuk sétánkat Szeged belvárosában, és elérjük a Dáni utca 3. szám alatti jezsuita templomot. A környező lakóházak közé beékelődő, neobarokk stílusú épületet Szent József tiszteletére szentelték fel 1931-ben.

Dáni u. – Béke u. – Földváry u. – Honvéd tér
Érdemes megállnunk egy pillanatra a Dáni u. és a Kálvária sgt. találkozásánál. A sarokerkélyes, copf stílusú műemlék Dáni-ház (Dáni u. 7. ) 1820-ban épült, tervezője valószínűleg Szeged főmérnöke Vedres István. A Honvéd- térre érve a református templomot pillantjuk meg, amely 1947-ben épült. A klinkertéglás épületet Borsos József tervezte, az üvegablakok és a bejárat felett látható mozaik Gáborjáni Szabó Gábor nevéhez fűződik. A teret az 5. honvéd gyalogezred egykori laktanyájáról nevezték el, amely ma lakóházként funkcionál (Honvéd tér 6.).

Amennyiben szívesen tennének egy kitérőt az 500 éves alsóvárosi ferences templomhoz, a következő útvonalat javasoljuk: (a kitérő oda-vissza kb. 3 km hosszú, 30-40 perces séta)

Honvéd tér–Zászló u.–Tisza L. krt.–Aradi vértanuk tere–Szentháromság u.–Mátyás kir. tér
A körút szemközti oldalán a szegedi Nagyáruház épülete magasodik. Majd befordulunk a Szentháromság utcába, amely Szeged legrégebbi utcája (neve először az 1522. évi tizedjegyzékben szerepel). A Mátyás téren álló Havi Boldogasszony templom a késő gótikus építészet igen jelentős alkotása. A templomot 1503-ban szentelték fel, barokk kori berendezése figyelemre méltó. A torony és a rendház mai formáját a 18. században nyerte el. A kolostor és a templom megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges (+36-62/442-384).

Visszatérés a belvárosba: Mátyás király tér – Szent Ferenc u. – Boldogasszony sgt. – Aradi vértanuk tere

Honvéd tér – Zászló u. – Tisza L. krt. – Aradi vértanuk tere – Dóm tér
Elérkeztünk Szeged legmonumentálisabb egyházi épületéhez, a Fogadalmi templomhoz. A Dóm előterében, a város első építészeti emléke, a középkorból származó Dömötör-torony található. Az 1879-es nagy árvíz szinte egész Szegedet elpusztította, az ekkor, a város újjáépítésére tett fogadalomból született meg a Dóm. Az 1913-ban megkezdett építkezést megszakította a világháború, végül 1930-ban szentelték fel a neoromán stílusú templomot. Öt harangjának egyikét hazánk 2. legnagyobb harangjaként tartják számon, és itt található Európa egyik legnagyobb templomi orgonája is. A dómmal szemközti épületen van a hazánkban egyedülálló zenélő óra, amely minden nap kétszer dallamot játszik és láthatóvá válnak a híres egyetemi alakok (12.15-kor és 17.45-kor). Nyaranta a Dóm téren kerül megrendezésre a Szabadtéri Játékok, amelynek első előadását 1931-ben tartották. A teret övező árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnok kapott helyet, amely a magyar történelem, irodalom, művészet, tudomány jeles alakjainak állít méltó emléket.

A Dóm tér északi oldalán található a Görökgkeleti Szerb templom, amelyet 1778-ban Szent Miklósnak szenteltek föl. A barokk stílusú templom ikonosztáza országosan kiemelkedő értéket képvisel. A szegedi szerb kisebbség a török időktől növekedett, a 18-19. században jelentős szerepre tettek szert a város gazdasági életében.

Honvéd tér – Zászló u. – Tisza L. krt. – Aradi vértanuk tere – Dóm tér

Elérkeztünk Szeged legmonumentálisabb egyházi épületéhez, a Fogadalmi templomhoz. A Dóm előterében, a város első építészeti emléke, a középkorból származó Dömötör-torony található. Az 1879-es nagy árvíz szinte egész Szegedet elpusztította, az ekkor, a város újjáépítésére tett fogadalomból született meg a Dóm. Az 1913-ban megkezdett építkezést megszakította a világháború, végül 1930-ban szentelték fel a neoromán stílusú templomot. Öt harangjának egyikét hazánk 2. legnagyobb harangjaként tartják számon, és itt található Európa egyik legnagyobb templomi orgonája is. A dómmal szemközti épületen van a hazánkban egyedülálló zenélő óra, amely minden nap kétszer dallamot játszik és láthatóvá válnak a híres egyetemi alakok (12.15-kor és 17.45-kor).

Nyaranta a Dóm téren kerül megrendezésre a Szabadtéri Játékok, amelynek első előadását 1931-ben tartották. A teret övező árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnok kapott helyet, amely a magyar történelem, irodalom, művészet, tudomány jeles alakjainak állít méltó emléket.

A Dóm tér északi oldalán található a Görökgkeleti Szerb templom, amelyet 1778-ban Szent Miklósnak szenteltek föl. A barokk stílusú templom ikonosztáza országosan kiemelkedő értéket képvisel. A szegedi szerb kisebbség a török időktől növekedett, a 18-19. században jelentős szerepre tettek szert a város gazdasági életében.

Szegedi séta a napsugaras Alsóvároson

Az útvonal hossza körülbelül 3 km /részben autóbusszal/2,5-3 óra

Sétánk során megismerjük a szegedi városrész nevezetességeit, amelyek egyedülálló értéket képviselnek mind városi, mind pedig országos szinten. Amennyiben a Holdfényszállásról indulnak, javasoljuk, hogy az út egy részét autóbusszal tegyék meg az útvonal hossza miatt (buszjegyet a Sajka utcai kisboltban vehetnek kedves vendégeink).

Sajka u. – Római krt. (Szilléri sgt.)
autóbusz megálló:
• 74-es számú autóbusz a Személy pályaudvar felé
• Leszállás a Szent Ferenc utca megállónál

Szent Ferenc u. – Mátyás király tér
A Mátyás király téren áll a Ferencesek Temploma, amely a késő gótikus építészet igen jelentős alkotása. A templomot tévesen Mátyás templomként is emlegették- a tér elnevezése miatt- ezért került a külső oldalfalra Mátyás király bautzeni domborművének másolata 1931-ben. Valójában a templomot 1503-ban Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Az augusztus 5-ei havi búcsú napja ma is fontos esemény a közösség számára. Érdemes megtekinteni a templom barokk kori berendezését: a szószéket, a fő és mellékoltárokat, valamint a freskók is figyelemreméltóak. A bejáratnál jobb oldalon található a híres Fekete Mária, a czestochowai kegykép másolata, Morvai András szegedi festő alkotása (1740). Érdekesség, hogy a templom sekrestyeajtaján ma is olvasható a várost szinte teljesen elpusztító 1879-es Nagyárvíz szintjelölése. A ferences templom tornya és a rendház mai formáját a XVIII. században nyerte el. A rendház egyházművészeti gyűjteménye olyan értékes darabokat foglal magába, mint például a szigorú inkvizítor, Marchiai Szent Jakab széke a XVI. századból. Befejeződött a templom és a rendház turisztikai célú fejlesztése, amelynek során kialakításra kerülő látogatóközpont célja az épületegyüttes történelmének és építészeti értékeinek bemutatása. Interaktív kiállítás keretében hamarosan betekintést nyerhetünk a ferences szerzetesek életébe. A kolostor és a templom meglátogatásához előzetes bejelentkezés szükséges (+36-62/442-384). A rendház mellett nagy területű, füves játszóteret alakítottak ki. Ezzel átellenben található a nemrégiben felújított Alsóvárosi Kultúrház (Rákóczi u. 1.), amelynek fenntartója a Ferences Plébánia. A Mátyás tér szobrai is érdekesek. Virág József alkotása (1991.) a ferences rend magalapítóját, Assisi Szent Ferencet a farkassal ábrázolja. A templom főbejárata előtt látható Segítő Szűz Mária barokk szobra, amely az 1750-es években készült, 2007-ben pedig felújították. A Mátyás tér Földmíves utca felőli oldalán található Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi” szobra (Kalmár Márton, 1989.). A szegedi néprajz és művelődéstörténet legendás kutatójának szülőháza Alsóvároson, a közeli Pálfy utcában állt.

Mátyás király tér – Földmíves u. – Szabadsajtó u. – Pásztor u.
Bálint Sándor szobrának irányába indulunk tovább és elhagyjuk a Mátyás teret. A Földmíves utca elnevezése az alsóvárosiak hagyományos foglalkozására utal. A Pásztor utca 39. szám alatti Váradi ház a máig megmaradt napsugárdíszes házak egyik legszebbike. Homlokzati díszei külön figyelmet érdemelnek. A napsugár díszítőelem használata a szegedi táj jellegzetessége, amely a barokk istenszem motívumból ered. A hagyomány szerint a napsugárdísz megóvja a ház lakóit minden gondtól és bajtól. Az oromdíszítés jellegzetessége, hogy a padláslyukból háromszög alakban áradnak szét a napsugarak, hasonlóan a Szentháromság ábrázolásához. A Nagyárvíz pusztításakor a város házainak-így a napsugaras házaknak is- többsége összedőlt. Az újjáépítés során Lechner Lajos a hagyományok megőrzése céljából mintatervekben népszerűsítette a napsugaras díszítést. Ennek köszönhetően sok ilyen ház épült, nem csupán itt, hanem más szegedi városrészekben (pl. Móraváros, Fölsőváros, Tápé), illetve a környező falvakban is. Ám a legtöbb és legjobb állapotban megőrzött napsugárdíszes épület Alsóvároson található.

Pásztor u. – Nyíl u.
A Pásztor utcáról a Nyíl utcára fordulva szintén városképi jelentőségű házakat találunk. A Nyíl u. 43. szám alatt álló napsugaras parasztház 1880-ban, a Nagyárvíz után épült. Eredeti állapotában soros elrendezésű, háromosztatú, alápincézett tipikus alföldi lakóház. Itt alakították ki 2010-ben az Alsóvárosi Tájházat, amelyben a Bálint Sándor munkásságát bemutató kiállítás is helyet kapott. Segítségével megismerkedhetünk az Alföld népi társadalmának életével, hagyományaival és vallásos szokásaival. Fontos megemlítenünk, hogy a híres szegedi fűszerpaprika termesztésének és feldolgozásának központja Alsóváros volt. A paprikaőrlemény a 18. század második felétől lett a magyar konyha fontos, és igen kedvelt fűszere. A paprikamunka komoly összefogást és munkamegosztást igényelt a termesztéssel foglalkozó családok részéről, és a közösségi élet meghatározó elemévé vált. Emellett az tette a szegedi paprikát igazán híressé, hogy Szent-Györgyi Albert vegyészprofesszor kísérletei során ebben mutatta ki először nagy mennyiségben a C-vitamint, amiért élettani-orvosi Nobel díjat kapott.

Nyíl u. – Pálfy u. – Dobó u .– Bem u. – Szent Ferenc u. – Indóház tér
A szegedi személypályaudvar (Nagyállomás) épületéhez érünk. Ennek helyén először 1854-ben épült állomás, amikor a Cegléd-Szeged vonal megnyitásával a vasút elérte Szegedet. A mai, Pfaff Ferenc vasúti építész által tervezett és 1902-ben átadott épületet 2006-ban felújították. A klasszicizáló stílusú, kétszintes állomásépület elnyerte az UNESCO Műemlékvédelmi világszervezetének (ICOMOS) díját.

Visszatérés a Holdfényszállásra
a 11-es jelzésű autóbusszal, amelyre az Indóház téren (Személy pályaudvar) tudunk felszállni.

Szegedi Kocsma-kalauz

Azon vendégeink számára nyújt segítséget az alábbi összefoglalás, akik szeretnék megismerni a turisztikai látványosságokon túl Szeged éjszakai, bulizós arcát is. Igyekeztünk olyan célpontokat összegyűjteni, amelyek egyedi színfoltok, pénztárcabarát árakkal. Feltüntettük az egyes állomások közötti távolságokat és a megtételükhöz szükséges időt. A bemelegítés után számos lehetőség kínálkozik az este folytatására, különféle zenés szórakozóhelyeket ajánlunk a kisebb-nagyobb társaságok figyelmébe. Jó szórakozást kívánunk!

Alapozáshoz: Jazz kocsma
Sajka u.- Munkácsy u.- Festő u.- Kálmány Lajos u. 14. (200 m, 2 perc) Az alternatív zenés klub sok szeretettel és baráti árakkal várja a szomjazókat. Nyitva tartás hétfő-csütörtök: 17-24 óra, péntek-szombat: 17-02.

Betérő 1: Fülig Jimmy Söröző
Kálmány Lajos u.- József Attila sgt. 13. (350 m, 4 perc) Egy csocsó-meccs erejéig térjünk be Jimmyhez, ahol az aktuális futball mérkőzés közvetítésébe is bekukkanthatunk.

Betérő 2: Zápor József kávézója
József Attila sgt.- Glattfelder térnél átkelünk a Tisza L. körúton- Stefánia sétány- Dózsa Gy. utca kis szakasza- Vörösmarty u. – Deák F. u. 15. (800 m, 10 perc) A pincekocsma nevéhez híven egy igazi, ám félbevágott Zaporozsecet találunk a falon, és rengeteg, a szocialista múltról tanúskodó berendezési és használati tárgyat. Igazi időutazást tehetünk a tágas helyiségben, ahol minden rendelkezésre áll a kellemes szórakozáshoz.

Buli helyszínek

• RETRO Club
Deák F. u- Wesselényi u.- Széchenyi tér 3. (200 m, 2 perc) Zenés-táncos szórakozóhely, ahol garantált a trendi muzsika és a fergeteges hangulat. A különféle tematikával megrendezett partik nem csupán a húsz év körüli korosztály körében népszerűek.

• Jate-klub
Deák F. u.- Híd u.- Kelemen u.- Zrínyi u.-Eötvös u.- Árpád tér (700 m 8 perc) A szegedi egyetemi klub 1973-tól szerves része a fiatalok hétköznapjainak. Napközben kávézóként működik, esténként pedig koncertek, kari bulik és egyéb kulturális programok helyszíne. A klub 2011 szeptemberében költözött vissza a Szegedi Tudományegyetem központi épületének alagsorába, amelyet teljesen felújítottak és korszerűsítettek.


• SING-SING
Deák F. u.- Vár u.- Híd u.- Széchenyi tér- Nagy J. u.- Attila u. (Bartók tér mellett végig)- Londoni krt.- Mars tér C pavilon (1,2 km, 14 perc) Szeged klasszikus értelemben vett diszkója, ahol a legmenőbb DJ-k fokozzák a hangulatot.

• Tisza DOKK
Deák F. u.- Vörösmarty u.- Dózsa Gy. u.- Stefánia- Huszár Mátyás Rakpart (800 m, 10 perc) A helyszín nem más, mit egy úszóház, ahol péntek és szombat este változatos zenei kínálattal várják a szórakozni vágyókat. A szórakozó hely különleges koktélokat kínál, és Tisza-parti panorámával várja vendégeit.

Megéheztél?

Az alábbi éjjel is nyitva tartó egységek közül választhatsz:

• Boci Tejivó
Zrínyi u. 2. Az ételbárban 0-24 óráig széles választékkal várják az éhes és megpihenni vágyó vendégeket.

• Aradi („Budi” büfé) 
Aradi vértanúk tere Nem szabad megijedni a becenévtől, mert bár a kis büfé helyén régen nyilvános WC működött, azóta bizony sok idő eltelt. Mai formájában pedig akár életet is menthet egy finom hot-doggal vagy hamburgerrel, amit kedvező áron kínálnak.

• McDonald's gyorsétterem
Kárász u. 11. Ha ismerős standard menüre vágysz, látogass el a „Mekibe”, ami a hajnali órákban garantáltan más hangulattal és vendégkörrel bír, mint napközben.

Levezetésként ajánljuk

• Planet Hollywood
Petőfi S. sgt. 13. A játék és billiárd teremmel felszerelt vendéglátó egység non-stop nyitva tartással üzemel. Sőt, ha kedvünk támad egy kis karaoke-hoz, itt megtehetjük (csütörtöktől szombatig 23-04 óráig).

• Mignon pub
Kossuth L. sgt. 6. A jól sikerült este zárásához ideális hely, ami hétfőtől szombatig reggel 4 óráig nyitva tart.
 

A kiadványt készítette a Holdfényszállás